Monday, October 4

borotvaélen

újabb hétfő este és ismét vonaton ülök Bécs felé. kivételesen nem Dórival, ő már délelőtt utazott és otthon vár. ma is igen kemény munkanapon vagyok túl, tényleg beütött a ménkő, ráadásul pont a pénzügyes blokkban hónapzárás előtt. business as usual. felmondott egy újabb kollégám, ráadásul egy igen tapasztalt pénzügyes srác, akitől hosszú távon tanulni akartam. fenébe, említettem neki, hogy máris hiányzik. iszonyú rég nem írtam ide a blogomra. pedig számtalanszor átfutott a gondolat a fejemben, igyekeztem rá legalább egy félórát szánni - mint látható, sikertelenül. viszont most épp semmi sürgős feladatom nincs, valamint ki is dolgoztam magam, ráadásul akadozik a net is. a hétfő esti vonatozásban nagyon szeretem, hogy alig utazunk rajta. jól is esik most valamennyire összefoglalni az elmúlt jó három évem, hiszen döntően megváltozott számos dolog körülöttem. Dóri elképesztő türelmes velem. néha tényleg csodálom ezért, meg persze utólag utálom magam. azért remélem, nem túl sokszor teszem próbára, akár akaratlanul is megnevettetem. szeret velem lenni és én is nagyon kedvelem a társaságát. szerintem jó hatással van rám. néha nélküle vagyok pár napot és olyankor mindig előbukkan a mizantróp kibírhatatlan énem és kissé gyűlölöm is ezt. bármennyire is szeretném, képtelen vagyok teljesen tisztán, kedvesen és szeretetteljesen élni. odakerült már egy ocsmány fekete folt, egy kelés és már nem lehet lemosni. kivágni sem szeretném, ráadásul biztos nagyon fájna és nincs kedvem magamban jókora késsel nyeszetelni. akkor se, ha ez csak képzavar és nem is folyna vér. kissé nyír a munkám. egyre nehezebben bírom az azonnal készenlétben állást, a mindenkivel nagyon körültekintő és segítőkész hangot (miközben simán elküldenék valakit délre). számos esetben érzem, hogy már kelletlenkedek közben. még az az óriási szerencsém, hogy ezúttal nincs dolgom scrum masterekkel és agile project managementtel. minden évtizednek megvannak a maga varázsszavai és ennek a mostaninak ezek jutottak. nyilván egy kalap szart sem old meg sem teszi jobbá a világot. ugyan instrumentalizál, eszközzé butítva kezel egy alapvetően komoly szellemi erőfeszítést és optimalizációt, logikai fejtörést igényelő tevékenységet; a kecsegtető egyszerűség és eredményesség helyett csak kukába kidobott percek, órák no meg napok telnek el. confusion will be my epitaph. pedig ma is minden sár ellenére is sikerült megoldanom kisebb feladatokat, olyanokat is, amelyeket csak többen toszogattak ide-oda, fel s alá a virtuális szocreál bútorokkal tűzdelt várótérben. K már napokat töltött a hivatalban és sorszámát sosem látta a monitoron. aztán megjelent herr toth és behívta egy kisebb irodába a folyosó végén. felcsillant a fény. rettenetesen sok dolgot sikerült elintéznünk a járvány kitörése és a lezárások kezdete óta. költöztünk, sétáltunk, beszélgettünk, megjelent az egész családom Bécsben huzamosabb időkre, eltűntek a mozik, koncertek, egy időre a kirándulások is. akartam volna többet olvasni, elmélyülni témákban, Dórival többet kimozdulni, segíteni neki az ismerkedés őrülten nehéz és körülményes mocsarában. ehelyett munkahelyet váltottam totál ideges és tarthatatlan napok után; elkészült három hallgatnivaló három társasággal háromféle módszer alapján, továbbra is számos barátom van és a lezárások ellenére igyekszem kapcsolatot tartani mindenkivel. sajnos nem mindig sikerül. pedig a midlife crisist már jobban magaménak érzem a faith no more-tól, mint korábban. de az angel dustról sokkal jobban tetszettek a kifejtős, lemez végi számaik. mint a jizzlober vagy a be aggressive. esetleg a kindergarten. pedig mostanában jobban bírom már az ének nélküli, instrumentális zenét. rohadtul semmi igényem arra, hogy igényes szövegeket, gondolatokat halljak, értékelem ha valaki békén hagy és nem táncol tovább az idegpályámon. másrészt nem vagyok már kíváncsi üzenetekre, ami fontos volt, már eljutott hozzám. szeretnék nyugodt maradni. vérnyomásra szednem kell egy alap gyógyszert. megfigyeltem, hogy évek alatt lassan kezdett felkúszni. pedig pár évvel korábban is többet mozogtam, most erre is rá kell vennem magam. Dóri is segített benne, meg én is erőt vettem magamon és jóval kevesebbet iszom már, mint mondjuk öt éve. ebből a szempontból Ausztria nem ideális terep, legalább annyi, ha nem több az alkoholista, mint Magyarországon. csak ugye jobb minőségű alkoholt tudnak venni így lassabban üt be a májzsugor. iszonyúan sajnálom, hogy nem fotóztam le egyik karácsonyi időszak alatt a sarki kisbolt csokimikulások halma alatt feltornyozott nyolcvan százalékos stroh rum készletét. egy csokibábu, egy stroh rum mellé a fa alá. szinte havonkénti sörakciók más-más bolthálózatokban. viszont óriási szerencsémre engem az ízek érdekelnek és nem hoz lázba a harmadik doboz lager. elszoktam a vörösbortól is, fehéret is nagyon ritkán iszom. szóval marad a sör vagy cider legtöbbször, de akkor is kb. hetente egyszer. a pesti hétvégék után meg inkább tartok pár nap szünet. tönkrement a sokadik borotva-hajvágóm, nyilván félig talibán harcosnak nézek ki arcszőrzetemmel, szóval remek feladat lesz valahogy kézi borotvával nem összevágni arcélem kis kockákra. utálom ezeket a szar páréves tárgyakat, annyira biztos, hogy szétesnek maguktól. a borotvák tengerében meg alig találni olyat, amit normál usb kábellel lehet tölteni, döntő többségük valami soha nem látott adaptert használ, aztán megtörik a vékony kábel persze, ki gondolta volna? utálom ezt az eldobható életet. egy kicsivel több tartalomra van igényem és kevesebb munkára, négy napban kiegyeznék. legyen elég ennyi mára. össze kell állítanom a kosarat, mert hétvégéig meg szeretném kapni az újabb hajvágó eszközt.

Saturday, May 18

game of thrones

game of thrones!! after 9 years coming to an end
tried to create a list of the episodes i enjoyed the most. after watching back a few scenes realized how much i loved this show throughout the years.

season 6 episode 7 - The Broken Man
season 1 episode 4 - Cripples, Bastards and Broken things
season 6 episode 5 - The Door
season 5 episode 8 - Hardhome
season 3 episode 9 - The Rains of Castamere
season 2 episode 9 - Blackwater
season 3 episode 7 - The Bear and the Maiden Fair
season 2 episode 3 - What is Dead may never Die
season 7 episode 4 - The Spoils of War
season 1 episode 7 - You Win or You Die

few of the best dialogues:
Chaos is a ladder
Power resides where men believe it resides
Where are the gods of tits and wine?
He is king in the north
Rhaegar fought valiantly
A Targaryen alone in the world is a terrible thing
You do not fight with honour

and just found this brilliant cover, man, it was a ride!

Tuesday, October 2

8:10 (acht-zehn)

tényleg röstellem, hogy nem jut időm rendszeresen írni ide, pedig még történnek érdekességek.
például majd két év után ismét Bécsben fogok dolgozni, nem kell naponta ingáznom. ettől kb. egy órányi szabadidővel többet remélek minden egyes munkanap. ezt jelenleg elképzelnem is nehéz, de valami elképesztő mód várom már. romantikus minden kora reggel búzamezőn át ugrándozni a gyár felé és vissza sietni esténként a vonatállomásra, meg az esti bicajozások a donauradwegen vagy a környék dombjain át hazafelé, de azért fárasztó is. minden egyes városban elintézendő üggyel, vizsgálattal, dologgal legalább 2-3 órám esett ki, azaz máskor ennyivel több túlórát kellett összegyűjtenem. ugyan még most is gondolkodom autón, de a reggeli dugóban kifelé max 15 percet segített volna, visszafelé pl du.5-6 körül szinte semmit. ellenben sokba kerül a fenntartása és kissé körülményes is, legalábbis garázs, pince nélkül. javíthatatlan városi vagyok ;)

ugyan a blogon nem sok változás történt, ellenben életemben annál több. egészen sokat ingázom mostanában BPre, mert van kiért és szerencsére ez kölcsönös. továbbra is remekül érzem magam bérleményemben, szomszédokkal is - van egy új magyar srác is a földszinten, tulajdonosokkal is. mégis előfordulhat, hogy jövőre változtatni szeretnénk majd, két emberre mégis szűkös a 40m2.

auszrián belül is újabb tájegységekre jutottam el, végre karintiába is és ide bizony érdemes lesz jópárszor látogatnom még. sajnos idén sem sikerült azonban Sillian környékére kerülnöm, igaz ez legalább egy hetes program kell majd legyen, meg talán nem is egyszer, annyi minden néznivaló és mászkálásra érdemes kiránduló ösvény található arrafelé.

zeneileg meg sajnos némi lassulással telik az egész idei év. szerencsére ez nem érinti a terveket, amiből csak egyre izgalmasabbak és érdekesebbek vannak, viszont többet kéne foglalkoznom velük. sajnos számos alkalommal kész lajhár voltam hét végére, de igyekszem ám tenni az ügyek érdekében. érdemes, mert szuper dolgok várhatóak és készülődnek!

Thursday, April 12

a silent minority

25% of current viennese citizens do not have rights to vote on austrian elections (according to eu-rights at least local district government and of course, eu parlamentary voting should be allowed). that creates a slowly growing gap of citizens who pay taxes and pay in to austrian healthcare and pension system without having their voice heard.

Eugene, mastermind behind the (in)famous vienna ugly tour - focusing on the ugly side of vienna only -, is now organizing an event to demonstrate, how well are these foreigners living in vienna aware of austrian habits and customs. therefore the quiz is run in austrian german and all questions are taken from the official austrian citizenship test.

starting 7pm 18.4 in Charlie P's, next to Votivkirche.

zuwanderung aus ungarn



gondolom, elég beszédes az ábra és mielőtt belevágnék, már látható, milyen tendenciát jelez.

az adatokat a statistik.at-ről töltöttem le, három klikk és fél perc kérdése. ezek a számok az adott években Ausztriában lakhely szerint (ideiglenes és állandó - neben/hauptwohnsitz) bejelentett magyar állampolgárokat mutatják. ebben a számban nincsenek benne az évek során osztrák állampolgárságot szerzettek (és ezzel magyar állampolgárságot leadni kötelesek), sem a naponta vagy hetente ingázók, akik állandó lakhelyük szerint sosem hagyták el Mo-ot. ugyanígy az idénymunkát, párhónapos sí- vagy turistaszállásokban, éttermekben dolgozók sem szerepelnek ezen adatsoron; pláne, hogy ők ha csak háromhavonta egyszer hazaugranak, már teljesen legálisan tartózkodnak tovább

a két kék vonal az EU-csatlakozás, illetve az osztrák munkaáramlási dereguláció végét jelzi. igen, 2011 óta háromszor annyi magyar állampolgár él bejelentetten Ausztriában, mint előtte. ugyan 2015 óta csökkent a növekedés üteme, de még messze nem ért tetőpontjára.

hamarabb szerettem volna erről írni, lévén pár napja megint megugrott a kivándorlás iránt érdeklődők száma. különösebb tévedés nélkül biztosan állíthatom, nem ért véget még az áramlás. úgy vélem, Ausztriában még van álláslehetőség és karrier, az egészen egyszerű foglalkozásoktól az egészen összetettekig. ahogy a pesti albérletek jelenlegi árszintje áll, 15-25%al drágábbak a bécsiek, viszont a fizetések között nagyobb a rés. Bécs és környéke ráadásul hosszútávon megbízható mód fejlődni fog.

Friday, September 8

staatsbürgerschaft

mivel ez a téma pillanatok alatt kibassza a még kevésbé nácisimogató honfitársaim biztosítékát is, kellő türelmet és megértést kérek minden kedves olvasómtól.
eredetileg egy magánlevelezés volt eme poszt alapja, aztán úgy gondoltam (lehet, hogy hibásan), hogy ide, erre a blogra kívánkozik pusztán a téma miatt is.

tehát most már igen szaporán gondolkozom rajta (vagyis az osztrák állampolgárságon), bár szerintem 2020ig senki sincs lekésve erről a döntésről (nem csak itt, az egész eu-ban). azért 2020ig, mert előre láthatóan ezután nem kap, vagy jóval kevesebb pénzt kap csak Mo. az EU-tól. ez pedig a főgecik számára egyet jelent a kilépési propaganda élesítésével, hiszen ha már nem lehet ellopni semmit, mégis miért óbégasson bele más a szemétdombjukba.

ellentétben a német és a brit útlevéllel az osztrák jog már régóta nem engedi a kettős állampolgárságot. épp most is zajlik a polémia, hogy a legrégebbi török vendégmunkások (akiket a '70es években az akkor és most is erős keresztény és nemzeti elkötelezettségű övp hívott be, most meg ugye az fpö-től eltanult idegen- és muszlimgyűlöletet lovagolja meg a kis herceg a pár hét múlva esedékes választások okán) kis része kettős állampolgársággal rendelkezik és ezt különböző jogszabályok módosításával próbálják megszüntetni, vagy legalábbis döntésre bírni azt a pár tízezer embert, akit ez érint.

leszögezem, hogy számomra a magyar útlevél és állampolgárság, pláne szavazati jog _semmilyen_ erkölcsi felsőbbrendűséggel nem bír. pláne, hogy a 2-3 millió fél- vagy teljesen fasiszta agyhalotton sehogy sem tudok változtatni. 2017ben kijelenthető, hogy Magyarországon ebben az évszázadban sem történik demokratikus fejlődés, a legnagyobb valószínűsége egy demográfiai csapdával súlyosbított autoriter, a társadalmi szolidaritást végképp felszámoló gyűlölethalmaz kialakulásáról és rombolásáról szól. csábító egy jövő!

a vicc kedvéért most felkerestem az idevágó osztrák kormányzati honlapot.

két fasiszta náci geci néz a start oldalon az érdeklődők szemébe. ebből a bal oldali faszt azonnal vízilovak hadaival baszatnám, a jobb oldali kisgeci meg pár hét múlva választást nyer az oszták nép félkegyelméből, tehát élve nyúznám élő egyenes adásban, amíg sivákol.

kissé pityókásan, rákosit (a magyar punk újra szép lesz!) hallgatva is bőven 85%ot értem el a próbateszten, szóval szerintem nekem menni fog. már ha úgy döntök, beadom jelentkezésem az itt tartózkodás teljes 6. éve után, azaz jövő év május 17én.

mi szól ellene? semmi.
mi szól mellette? egy állandó eu-tagság és amúgy semmi.

idevág az említett táncegyüttes slágere.

szóval még egy fél évig fasz tudja, utána cselekednem kéne. vagyis kell.

decisions, even when not taken.

mostani elemzés - és nem véletlen.
fordítom: ausztria az egyik legkevésbé barátságos ország a világon.


randiztam nemrég egy azeri perzsa, azaz fárszi csajszival (azeri és iráni állampolgár) és bizony meglepő dógokat mesélt. pl katolikus vallásra keresztelkedett, mert így szabadabb, mintha muszlim maradt volna és kevesebb a kötöttsége (vagyis úgy érzi). sörözik, cigizik és mindezt szabadon. rövid szoknyát hord!
szóval ő is úgy számol, hogy 6. év után kéri is az osztrák állampolgárságot és ez teljesen érthető. ebből is kiderül, hogy európában egy kis piszlicsáré ügyből is elefántot tudunk csinálni (= érzelmi töltést adni egy kurva útlevélnek és holmi állampolgárságnak), miközben a világ igencsak nagyobb részén sokkal durvább problémák vannak. pl rohingyák állampolgárság és védelem nélkül.

a papírdarab akkor is papírdarab marad, ha választócetli vagy útlevél van ráírva.

Thursday, September 7

öxpatistan

a fresh new study at internations.org shows an ambivalent stance for austria: safe, perfect place for kids; though locals are rather unwelcoming and tend not to contact foreigners. though i'm not an expat and never was, tend to agree with the above result.