Tuesday, October 29

ensamt i rummet

azért kellenek ilyenek napok is, amikor se főnök, se kolléga, se külső munkatárs, se senki nincs rajtam kívül szobácskánkban. ugyan nem sokat tettem hozzá a munka haladási irányához, ám fogok és pontosan tudom, mivel és milyen sorrendben foglalkozom. jóval tevékenyebbnek érzem magam ilyenkor, mintha több, egymással beszélő kolléga és a háttérben alapzajként szűrődő rádió keveredik zajszennyezéssé.

kissé véletlenül, de épp viennale jegyvásárlás közben akadtam a kísérleti-alter kanadai constellation records 2013as összevont samplerére. és most ez szól, nem valami buta r&b-nek csúfolt szörmedvény. hallga csak:

paleo? neolit.

sajnos újabb idiótaság szedi áldozatait és ezúttal a paleo-diétára gondolok. persze, fontos az étrend, de számos tényt hagynak figyelmen kívül a paleo-megszállottak. buta hasonlattal élve: paleo diétát erőltetni olyan, mint fixis bicajjal forgalomban közlekedni.

Monday, October 28

kaufkraft

ehhez tényleg nem szükséges bármi további megjegyzés, csak: jobban teljesít.

Wednesday, October 23

irrevolution

ugyan eme bejegyzés majd teljes egészében levél volt, ám úgy gondoltam, felhasználható ez bejegyzésként is. alapvetően a mai magyar helyzetről beszélgettünk, bár erről egyre kevésbé (= tehát nem) szeretek beszélgetni, valamint értelmetlennek is tartom - egyrészt mert nagyon makacsak a tények, másrészt meg mindenki annyira meg van győződve a saját igazáról, hogy nem is lehet (vagy csak kevesekkel).

a jövő évi (2014es) választásról
mégis, mi történhet ekkor?
a) marad Orbán
b) valami csoda folytán és kiürülő pártkasszák és támogatók ellenére mégsem a Fidesz (és Orbán) nyer.
ha a), akkor jön a turbófokozat az elmúltnégyév után, 2018ban pedig már tényleg csak a remény nélküliek maradnak az országban, mert aki normális életet akar élni, tényleg lelécel. már most is egyfajta tanulmány az orangeways vagy a railjet, kurváktól kezdve kétkezi munkásokon át többdiplomás tanárokig terjed az ingázó utazóközönség. tehát ha a), akkor Orbán sleppjének még inkább nagyszerűen megy a sora, egész életükre bebástyázzák magukat - miközben a most 4milliósra tehető nincstelen és esélytelen szegények tábora szépen, évről-évre százezrével növekszik. a Ratkó-korszak gyermekei (szüleink korosztálya) épp most mennek nyugdíjba, a tényleg aktív és termelőképes, teljesítményt európai és világszinten felmutatni tudó lakosság ugye már jórészt határokon kívül (erre lejjebb bővebben kitérek) tehát a következő 10 évben tényleg megüti a gazdasági mélypontot az ország. mindebből persze semmi sem kerül be a hírekbe és a köztudatba, hiszen a Fidesz-vezette média rezsit csökkent, turulszobrot emel és trafikokkal valamint testneveléssel és erkölcstan órával védi a fiatalok egészségét. remek kilátások.
mi van akkor, ha valami folytán mégis b)? a nagy büdös semmi, mivel Orbánék emberei ott ülnek mindenhol, gyakorlatilag egyenként kell felszámolni a dilettáns módon sebtében összetákolt álintézeteket és kidobni az MNB épületéből a náci, fasiszta felmenőkkel bíró Matolcsyt. ugye az EU-pénzek elosztását Lázár-(azaz Orbán)-vezérelte szervezet végzi már, ott is igen csak be lehet tartani bárki másnak, aki nem narancsszínekben irányítana. vagyis akkor jön akárhány év pocskondiázás, még mélyebb árokásás és folyamatos küzdelem és harc. ez is remek lehetőség, ugye?

én e kettő lehetséges irány közül nem tudok dönteni, mindkettő katasztrofális eredményekkel jár. szerintem mindenki számára az a legbölcsebb döntés, ha leszarja a magyar ugart és elhúz egy olyan helyre, ahol jól érzi magát, nem cseszegetik és érdemben tud dolgozni, élni, családot alapítani.
ettől függetlenül persze hogy szavazni fogok, a lelkiismeretemnek megfelelően.


az EU-val való viszonyról
elöljáróban: egész hihetetlen, hogy erről a témáról is beszélni kell, hiszen a '90es évek elején egységes volt az álláspont: a NATO és EU szervezetek körébe kell kerülnie az országnak, hiszen ez stratégiai érdek (és egyben eltávolodunk a keleti, orosz befolyástól). számomra is érthetetlen, hogy az EU kérdése illetve az EU szkepticizmus milyen gyorsasággal terjed - láthatólag senki sem veszi észre, 10 évvel ezelőtt még mennyire más volt a világ. vagy akár egy határátkelés.
én EU-párti vagyok, többek között azért, mert az én érdekeimmel és elképzeléseimmel egybeesik a német irányítású EU minden eddigi és várható jövőbeni lépése. innentől kezdve nagy ívben teszek rá, hogy hány millió olasz, spanyol, görög vagy épp magyar nyugdíjasnak és kisvállalkozónak nem tetszik. közös piac és szabad munkaerőáramlás nélkül mind Franciao., mind Nagy-Britannia, mind Németo. erősen problémás helyzetbe került volna már 2000 körülre, így viszont esélyt kaptak a meglévő jóléti rendszerek részint fenntartására, részint átalakítására is növekvő gazdasági teljesítmény mellett. ezzel franciák nehezen, alig tudtak élni, az angolok is-is, viszont a németek egyértelmű nyertesei a változásnak.
ha a 2004ben csatlakozottakkal hasonlítom össze mo.-t: csehek előre léptek, lengyelek nem is kicsit - egyértelműen ők az EU németek mellett másik legnagyobb nyertesei (főként a nagyszámú lengyel vendégmunkás révén, valamint az EU-szállítmányozás terén minden második kamion lengyel). a balti államok szintén nagyot léptek előre, főleg észtország; szlovénia most korrupciós és gazdasági problémákkal küzd ugyan, de gyakorlatilag ausztria 8. tartománya lett, horvátok se véletlen döntöttek úgy 10-12 év után, hogy mégis megéri csatlakozni. románok szintén tudnak élni vele, bolgárok már kevésbé, ott ugyanis tényleg megállíthatatlan a korrupció.
vagyis az, hogy a magyarok jelentős része baszik nyelveket tanulni, utazni pláne, kockázatot vállalni meg egyáltalán (itt most a népesség nagy részéről beszélek - tudom, általánosítani nem szabad és érdemes) és emellett a mutyi melegágya minden állami szervezet - nos, ez mind nem az EU hibája (hanem a magyaroké). sőt, legalább van egy külső ellenőrző szerv, aki olykor felmutatja a sárgalapot.

azért gondolom Brüsszelben, a kohéziós alapok elosztásáért felelős EU-s intézményben is feltűnt, hogy 2010-11ben 99%ban az addig sose hallott Közgép nyert. mindent. ezután pestről kommunistázni elég visszataszító és óvodás, tekintve, hogy a Hazafias Népfront fele épp Fidesz színekben ücsörészik most. szerencsére ezzel nem nekem kell elszámolnom. vagyis nem csoda, ha az EU is befagyasztott minden átutalást, ezért is zúzta be Orbán és Lázár az NFÜ-t, hogy jogilag tiszta lappal új intézmény indulhasson. (a jogilagot nem véletlen tettem oda, mert hogy erkölcsileg nem indulhatnak tiszta lappal, az 100% - és itt nem beszéltem még az MSZPről, de őket is ugyanígy ide lehetne csapni).

az EU kérdése szerintem elsősorban arról szól, hogy van-e külső kontroll, vagy nincs.
alapvetően az egész Orbán-féle kormányzás fő rémképe a bármifajta külső irányítás és kényszer, ezért kell küzdeni az EU, IMF vagy bármi más szervezet ellen (emiatt szakítottak az IMFfel, pedig pénzügyileg most IMF nélkül egyértelműen rosszul jár az ország minden egyes kötvénykibocsátáskor. végül is a zemberek pénze, nem számít.)
nem utolsósorban külső fél esetén egyből fény derül az összefonódó gazdasági lobbira és a mérhetetlen nagyságú korrupcióra. az EU-s pénzek feljebb említett elosztása, vagy a rezsicsökkentéssel párosuló energiapiaci visszaállamosítás, a nemzeti dohányboltok és trafikmutyi, a 20 évre szóló földbérletek mind egy irányba mutatnak: ne legyen külső kontroll, beleszólás, valamint ne legyen piaci verseny. nem is lehet, mert államilag kijelölt a kör, aki egyáltalán beléphet egy piacra és minden más fél vagy esetleges versenytársat már a verseny kezdete előtt diszkvalifikálnak.

vagyis a most kiépülő magyar rendszer bizony teljes mértékig piac- és versenyellenes - ízlelgessük: állami tervgazdaság


a diaszpóra
teszem azt, ha 2018 után a német vezetésű EU visszavágja a támogatásokat (várható, hogy külső kontrollhoz és mértékszámokhoz köti a következő EU-költségvetési ciklust) akkor kerül előtérbe Orbán kilépési fenyegetőzése - ezt pl a mérhetetlen támogatású KDNP szóvivője, egykori kőMSZMPs családból származó Pálffy is kijelentette: ha 2018tól kevesebb pénzt kap mo., akkor inkább lépjünk ki az EU-ból.
nos, ennél balgább és ostobább lépést nem nagyon lehet tenni, de ha az országban maradt 8-8,5millió szerencsétlen tényleg el akarja magát vágni a külföldön élőktől, akkor ez elé senki sem fog akadályt gördíteni. értelemszerűen nem egy, nem két, nagyon sok tíz/százezer magyar ember fog állampolgárságot kérni más EUs országokban. ugyanezt tenné/teszi már most minden fiatal is, akik idéntől kezdve a Fidesznek köszönhető felsőoktatási átalakítás miatt már külföldön tanulnak tovább. és bizony értelmiség nélkül egyetlen egy ország sem volt képes előrelépni az elmúlt évtizedekben.
saját véleményem: szerintem elég 10 év folyamatos kivándorlási hullám (2009 óta már a 4. ilyen évnél tartunk) és kész is a többmilliós, máshol élő, magyarul még beszélő és értő, ám mo.-tól egyértelműen levált/leváló csoport. pontosan ugyanúgy, ahogy teszik ezt a bécsi szerbek, vagy bárhol a világon az örmények. erre a folyamatra nagyon kíváncsi leszek és elég biztos, hogy valami olyan végkifejlete lesz, amire senki sem gondol vagy számít.


szóval erre gondoltam. lehet erről polemizálni, de egyrészt nem gondolom, hogy érdemes sokszor elővenni ezt a témát. így le is zárom.

Monday, October 7

socke

kilyukadt az egyik zoknim pár napja és most varrtam meg, kissé ügyetlenül. elég nagy volt már a lyuk, de hátha tart még egy ideig.

nagymamámra gondoltam - ő biztos jobban megstoppolta volna.

bitte halten sie mich auf dem laufenden!

Bitte halten Sie mich auf dem Laufenden! - így szól a napi frázis.

nem, nem a száguldó vonat elé kell tartani az érdeklődőt, hanem időben értesíteni. azaz: kindly keep me posted!

tropische jahreszeit

hogyha valaki kételkedne az európai monszun létezésében – nos, e héten várom szeretettel. már tegnap megjelent az az őszi időjárás, ami a vizenyős és szeles bécsi medence sajátja: egészen hasonlatos a brit nyárhoz, vagy a vesztfáliai párás, ködös – szó szerint: Nebel – időhöz. ebben az időszakban tulajdonképp várom is, hogy egy valódi c-level klipet forgató gothic/black csapattal fussak össze a késő délutáni parki sétámkor. persze, csalatkoznom kell: minduntalan gyerekkocsikkal, kutyákkal érkeznek, szolid civil, kispolgári öltözékben. viszont a szemek villanásából látom már, teltház várható a novemberi paralost/katatón koncerten.

és ennek az időnek örömére tényleg több időt töltök otthon, azaz zenéléssel is. van is most feladat, már lassan 7 számot megtanulni basszuson – valamint klangfarbés kirándulásom és a remekbe szabott Orphaned Land buli előzenekaraként megismert Mars Chronicles példája nyomán bizony nagyon fontolóra vettem egy apró, minipedálokból épített effekt-villanyvasút beszerzését. úgy fest, a másfél éve háttérbe került zenélést óvatos lépésekkel szépen hozom vissza, most, hogy munka frontján már kezdem biztosnak érezni ismét ittlétemet. végre ;)

badar bastu

a korai októberi lehűlésnek köszönhetően egyből elsején – mellesleg a zene világnapján – esti pihenés gyanánt befészkeltem magam az alagsori szaunába. ugyan 20 percen át szakadt rólam a veríték, de nagyon frissítő és percekig vándoroltak a kis vörös foltok, ahogy a keringés lelassul a zuhany alatt. valamint a fűtést is be kellett kapcsolnom – igaz, csak nagyon takarékon – hiszen jó egy hete már tartósan 10 fok alá esik az éjjeli hőmérséklet.

update: megtaláltam a helyes beállítást, hogy a 70-80fok közti, átlag 75fokos hőmérsékletet tartsam a fakalyibában. sokan szeretnek 80fok felett, vagy akár 90foknál szaunázni - számomra a 75fokos hő az igazi. még nem perzsel, ám erősen izzaszt, valamint még épp nem megterhelő. márpedig az elmúlt jó hét alatt már harmadszor voltam lent, most már félóránál is tovább.

valonielu

fortunately there are a few finnish bands around still who create exciting and adventurous new music. like oranssi pazuzu.