borotvaélen

újabb hétfő este és ismét vonaton ülök Bécs felé. kivételesen nem Dórival, ő már délelőtt utazott és otthon vár. ma is igen kemény munkanapon vagyok túl, tényleg beütött a ménkő, ráadásul pont a pénzügyes blokkban hónapzárás előtt. business as usual. felmondott egy újabb kollégám, ráadásul egy igen tapasztalt pénzügyes srác, akitől hosszú távon tanulni akartam. fenébe, említettem neki, hogy máris hiányzik. iszonyú rég nem írtam ide a blogomra. pedig számtalanszor átfutott a gondolat a fejemben, igyekeztem rá legalább egy félórát szánni - mint látható, sikertelenül. viszont most épp semmi sürgős feladatom nincs, valamint ki is dolgoztam magam, ráadásul akadozik a net is. a hétfő esti vonatozásban nagyon szeretem, hogy alig utazunk rajta. jól is esik most valamennyire összefoglalni az elmúlt jó három évem, hiszen döntően megváltozott számos dolog körülöttem. Dóri elképesztő türelmes velem. néha tényleg csodálom ezért, meg persze utólag utálom magam. azért remélem, nem túl sokszor teszem próbára, akár akaratlanul is megnevettetem. szeret velem lenni és én is nagyon kedvelem a társaságát. szerintem jó hatással van rám. néha nélküle vagyok pár napot és olyankor mindig előbukkan a mizantróp kibírhatatlan énem és kissé gyűlölöm is ezt. bármennyire is szeretném, képtelen vagyok teljesen tisztán, kedvesen és szeretetteljesen élni. odakerült már egy ocsmány fekete folt, egy kelés és már nem lehet lemosni. kivágni sem szeretném, ráadásul biztos nagyon fájna és nincs kedvem magamban jókora késsel nyeszetelni. akkor se, ha ez csak képzavar és nem is folyna vér. kissé nyír a munkám. egyre nehezebben bírom az azonnal készenlétben állást, a mindenkivel nagyon körültekintő és segítőkész hangot (miközben simán elküldenék valakit délre). számos esetben érzem, hogy már kelletlenkedek közben. még az az óriási szerencsém, hogy ezúttal nincs dolgom scrum masterekkel és agile project managementtel. minden évtizednek megvannak a maga varázsszavai és ennek a mostaninak ezek jutottak. nyilván egy kalap szart sem old meg sem teszi jobbá a világot. ugyan instrumentalizál, eszközzé butítva kezel egy alapvetően komoly szellemi erőfeszítést és optimalizációt, logikai fejtörést igényelő tevékenységet; a kecsegtető egyszerűség és eredményesség helyett csak kukába kidobott percek, órák no meg napok telnek el. confusion will be my epitaph. pedig ma is minden sár ellenére is sikerült megoldanom kisebb feladatokat, olyanokat is, amelyeket csak többen toszogattak ide-oda, fel s alá a virtuális szocreál bútorokkal tűzdelt várótérben. K már napokat töltött a hivatalban és sorszámát sosem látta a monitoron. aztán megjelent herr toth és behívta egy kisebb irodába a folyosó végén. felcsillant a fény. rettenetesen sok dolgot sikerült elintéznünk a járvány kitörése és a lezárások kezdete óta. költöztünk, sétáltunk, beszélgettünk, megjelent az egész családom Bécsben huzamosabb időkre, eltűntek a mozik, koncertek, egy időre a kirándulások is. akartam volna többet olvasni, elmélyülni témákban, Dórival többet kimozdulni, segíteni neki az ismerkedés őrülten nehéz és körülményes mocsarában. ehelyett munkahelyet váltottam totál ideges és tarthatatlan napok után; elkészült három hallgatnivaló három társasággal háromféle módszer alapján, továbbra is számos barátom van és a lezárások ellenére igyekszem kapcsolatot tartani mindenkivel. sajnos nem mindig sikerül. pedig a midlife crisist már jobban magaménak érzem a faith no more-tól, mint korábban. de az angel dustról sokkal jobban tetszettek a kifejtős, lemez végi számaik. mint a jizzlober vagy a be aggressive. esetleg a kindergarten. pedig mostanában jobban bírom már az ének nélküli, instrumentális zenét. rohadtul semmi igényem arra, hogy igényes szövegeket, gondolatokat halljak, értékelem ha valaki békén hagy és nem táncol tovább az idegpályámon. másrészt nem vagyok már kíváncsi üzenetekre, ami fontos volt, már eljutott hozzám. szeretnék nyugodt maradni. vérnyomásra szednem kell egy alap gyógyszert. megfigyeltem, hogy évek alatt lassan kezdett felkúszni. pedig pár évvel korábban is többet mozogtam, most erre is rá kell vennem magam. Dóri is segített benne, meg én is erőt vettem magamon és jóval kevesebbet iszom már, mint mondjuk öt éve. ebből a szempontból Ausztria nem ideális terep, legalább annyi, ha nem több az alkoholista, mint Magyarországon. csak ugye jobb minőségű alkoholt tudnak venni így lassabban üt be a májzsugor. iszonyúan sajnálom, hogy nem fotóztam le egyik karácsonyi időszak alatt a sarki kisbolt csokimikulások halma alatt feltornyozott nyolcvan százalékos stroh rum készletét. egy csokibábu, egy stroh rum mellé a fa alá. szinte havonkénti sörakciók más-más bolthálózatokban. viszont óriási szerencsémre engem az ízek érdekelnek és nem hoz lázba a harmadik doboz lager. elszoktam a vörösbortól is, fehéret is nagyon ritkán iszom. szóval marad a sör vagy cider legtöbbször, de akkor is kb. hetente egyszer. a pesti hétvégék után meg inkább tartok pár nap szünet. tönkrement a sokadik borotva-hajvágóm, nyilván félig talibán harcosnak nézek ki arcszőrzetemmel, szóval remek feladat lesz valahogy kézi borotvával nem összevágni arcélem kis kockákra. utálom ezeket a szar páréves tárgyakat, annyira biztos, hogy szétesnek maguktól. a borotvák tengerében meg alig találni olyat, amit normál usb kábellel lehet tölteni, döntő többségük valami soha nem látott adaptert használ, aztán megtörik a vékony kábel persze, ki gondolta volna? utálom ezt az eldobható életet. egy kicsivel több tartalomra van igényem és kevesebb munkára, négy napban kiegyeznék. legyen elég ennyi mára. össze kell állítanom a kosarat, mert hétvégéig meg szeretném kapni az újabb hajvágó eszközt.