Thursday, February 20

Sunday, February 16

züge der arbeit

mindig nagy élmény vasárnap délutáni vonattal visszautazni. már szinte minden hely előre foglalt és az utasok fele münchenig igyekszik: vendégmunkás mind, blue/white collar workers together. azért elég kemény a kulturális szakadék: történetesen a később mellém ülő srácot nem engedték leülni a foglalt helyére (!) ő pedig nem akart balhét, hiszen münchenig utazott ő is, mint az emberszabású utastárs.

épp sietek le meidlingnél a lépcsőn az s-bahn csatlakozásom felé, amikor az előttem baktató - egyébként roma - pár kisfia fennhangon kezdi el üvölteni: ich hasse wien, hasse wien, gyűlölöm a németeket és bécset!

ugyan majdnem visszafordultam rendet tenni a fejekben**, de fontosabbnak éreztem elérni a csatlakozásom, mint érzelmi sérültekkel akár csak szóba is állni. pláne magyarul bécsben.

**akkor fáradjatok vissza, ahonnan jöttetek - itt nincs szükség rátok (sem)!

Thursday, February 13

bremsen

van egy vészjósló hangulata a bécsből pestre vonatútnak: ahogy átléped a határt s belépsz a Zónába, bármi megtörténhet.
épp lengyelek utaznak mellettem. szerencsére az alapvető kifejezéseket és mondatokat már szinte bármilyen szláv nyelven értem - visszahozom az oroszt is előbb-utóbb, egyre fontosabb nyelv bécsben is - és bizony az épp szódominóval játszó társaság viccelődött az útlevelüket kérő osztrák kalauzzal. megj: az ipse, látva magyar jegyemet, egyből magyarul köszönt. mindössze nem volt benne biztos, hogy a társaság nem-e szerb, de ekkor feketén-fehéren kiderült, hogy a jelenkori reczpospolyta polgárai és épp pestre tartanak.
hegyeshalom után érkezik a magyar kaller, nem kér útlevelet, picit körülményesen kezel, de tisztelettudóan el. és nem telik el tíz perc, a buzgó kollegina ismét kéri a jegyeket. első ocsúdás után pár perccel pedig 160ról - ki gondolná, hogy a wien-győr szakaszon fejlesztették ki azt az európai vonatbiztonsági és kezelési rendszert, amit azóta a kontinens jelentős része átvett - álló helyzetre fékezett a szerelvény. igen, ugyanannál az ibrányi átjárónál, ahol másfél hónapja égett ki egy öbb mozdony egy remek helyzetfelismeréssel bíró sofőrnek és a gyorsan reagáló (értsd: sehogy) magyar rendőrségnek köszönhetően.
gecire tép már az a keleti szél, fiúk; elég lesz.

madarak

e héten kénytelen voltam pár napot betegállományban tölteni, legfőképp a parki beobachtungsstelle négy fala közt.
ugyan esténként a varjak és hollók uralják a nyugvó égboltot - alakzatban repülést gyakorolnak, olykor három csoportban egymás ellen, majd együtt. ilyenkor éktelen károgás riasztja el a többi szárnyast.

bezzeg reggel már ugyanolyan rózsaszín pírt kapnak az épületek, mint nyártájt. csak egy harkály kopácsolása hallatszik napkelte után félórával.

Thursday, February 6

theremin

finally! probably the strangest music instrument ever now available through a flash simulator - touch&play!

előre nácik, gengszterek!

hiába kötöm már be szemem, nem lehet nem észrevenni a gazdasági zuhanás közben fasizálódó magyar közélet újabb anomáliáit.
„Jelenleg Magyarországon pártot bíróságon lehet bejegyeztetni. Ezzel próbálkozott a Kétfarkú Kutya Párt is, hogy elindulhasson a választásokon, de a bíróság nem vette nyilvántartásba őket. Mégpedig azért, mert a Kétfarkú Kutya” kifejezés „megtévesztésre alkalmas, a szervezet céljával kapcsolatba nem hozható és nem utal a szervezet alapszabályban rögzített tevékenységére sem”.

Ilyen probléma nem lehetett a Nemzeti Forradalmi Párttal, mert simán bejegyezték még 2009-ben. Ha már be van jegyezve, akkor megszűntetni nem is olyan egyszerű. A pártörvény két okot sorol fel, amikor a bíróság, az ügyészség indítványára, megszüntethet egy pártot. Az egyik, ha a tevékenységével felhagy és vagyonáról nem rendelkezik. A másik, ha két egymást követő választáson nem állít jelöltet.”

és ez így folyik a 21.században az európai demokrácia kebelének egyre inkább szélén. hihetetlen, de inkább elkeserítő.

winzerleistung

nem volt nehéz észrevennem, hogy számos honfitársam ekézi az osztrák nedűket, holott alig ismerik kínálatot. az alábbi bekezdés remélem erős nyomot hagy mindegyik kételkedőben. tényleg értenek dolgokhoz, amihez az ugaron egyre kevésbé.

Wednesday, February 5

unbeliever



természetesen ezt kellett volna betennem. on my own.

nowhere

épp elértem hazafelé a buszt, kissé veszélyes volt átsuhanni a rakparti háromsávos úton, de pont beugrottam még a záródó ajtók között. szegény sofőr nem is hitt a szemének, kvázi flashként értem el. aztán a villamosnál pont két csitri mögött estem le egy tisztának látszó helyre. később figyeltem fel rá, hogy egyikük erőteljesen stíröl, de minden bizonnyal házszámot tévesztett, hiszen harminc alá eleve nem célzom. sőt a legutóbbi tapasztalataim alapján afelett is erősen kockázatos a pulykalövészet.



viszont nagyon vesztegetem már az időmet, elmondhatatlanul hiányzik egy kapcsolat. szinte már egy rossz is (persze nem), csak legyen valami végre valahára. addig is le kéne kötnöm magam zenéléssel, hiszen ezt sem teszem. kurva én, faszom belém.

langlauf schnuppertage

tavaly síelni tanultam meg, így idén ideje egy újabb léchez kapcsolódó sportot elsajátítanom: sífutni kezdek el, méghozzá 4napos hegyi üdülés keretében. tisztára olyan szervezéssel, mint a régi SZOT-üdültetés, viszont így elég jutányos áron a hallstatti tó tőszomszédságában rovom majd a köröket - ha eljutok odáig. állítólag a sífutás kőkemény kardio sport és az a helyzet, az elmúlt fél évben nem nagyon sportoltam - vagyis kurvára nem sportoltam semmit. le vagyok eresztve és érzem is magamon, tényleg kezdenem kéne magammal valamit. de ez most eléggé érdekel. és szerencsére jár mellé a szauna is - bár az osztrákok meztelenül szaunáznak én meg hozzá vagyok már szokva a hostel augarten kis, meghitt fakalyibájához. mindjárt le is nézek, már melegszik a kuckó.

bier vom fass - und jede menge spass

ezzel a szlogennel hív vidéki jódlitáncba a szakszervezet. pontosabban: az Arbeitskammer (AK, tapasztaltabb felhasználóknak és nem, nem követi -47). ugyanis szakszervezeti választásokra készül az osztrák munkavállalók serege, a mezőny ugyan egységesen vörös és a pozíció várományosa adja magát (amúgy friss hús, csak tavaly került a trónra). mindenesetre falusi vurstliba térhet az emberfia, ahol vidéki austropoppal súlyosbítva tömhetném magamba a grillhúst és önthetném gigámon át a lőrét.
de másra vágyom. szavazni viszont fogok.

magyar seggbe magyar lófaszt!

sajnos megint hírekkel kezdtem reggel. ezzel és http://444.hu/2014/02/05/a-fidesznek-indult-jobban-a-kampany/.
vagyis a tíz legnépszerűbb magyar politikus között mindössze csak egy ellenzéki található - az is épp Mesterházy Attila. ezek szerint a magát már freskókra helyező Kósa Lajos, vagy lézerblokkolóval súlyos balesetet okozó Lázár János kell a búval még nem eléggé szétbaszott népnek - még kér a nép. nincs kétségem, megkapja és még éljenezni is fog, miközben még szárazabban tolják.
ehhez képest Lars von Trier új filmje simogató, lágy érzés.

Sunday, February 2

eulish



parallel language delights, isn't it?

wiener frühling

10.02 ulver @ szene
wolves of perdition city

18.02 die krupps @ szene
schmutzfabrik des ruhr-gebiets

20.02 a pale horse named death @ verein forum
neither agonistic nor negative

08.03 all austrian metal night @ szene
who knows what to expect?

21.03 audrey horne @ szene
youngblood and threshold

03.04 anneke van giersbergen @ arena
being solo after gathering

11.04 prong @ szene
cleansing rude awakening

13.04 eläkeläiset @ szene
terve tuola, terve humppppa!

15.04 laibach @ arena
a blitz upon the iron sky

03.05 cult of luna @ linz, posthof
somewhere along salvation

09.07 metallica, alice in chains, kvelertak @ krieau rocks
no definition required. a must.

Saturday, February 1

mackóálom

ugyan a tegnapi társasjáték partiról éjfélről hazaértem, reggel 8 körül még eléggé álmosnak tűntem. tea, némi süti, ágy, net, hírek. és alvás, egészen 1ig.
már egészen kipihentnek érzem magam. most pedig mozi, wolf of the wall street. amihez előzményként tegnapelőtt a master of the universe osztrák dokumentumfilm dukált. igen tanulságos, egy, már visszavonult német bróker tapasztalata a legutóbbi pénzügyi válság gyökereiről és további irányairól. és még értettem is.