Thursday, May 30

erfahrungen über bewerbungsgespräch

mivel korábban szenteltem már helyet munkakereséshez felkészülésre, az eddigi beszélgetések és interjúk alapján az alábbiakkal egészíteném ki a tapasztalatokat és tanulságokat. elsősorban német nyelvű, kultúrájú területre érvényesek e megállapítások, ám kötve hiszem, hogy máshol ne vennék jó néven ezek betartását.

1. pontosság (pünktlichkeit) - nem lehet elégszer hangsúlyozni, mennyire fontos. akár egy perc késés is megpecsételhet egy interjút. ahogy egy svájci interjúztató partnerem fogalmazott: früher ist immer besser, später ist für ihr schwierig. tehát nem szégyen 15-20 perccel hamarabb az interjú színhelyére érni, sőt. azért is hasznos korábban indulni, mert néha a tömegközlekedés is késhet (igen, még bécsben is) és ebben az esetben előnyös, ha nem csatakosan, késve esel be egy (számodra) fontos beszélgetésre. telefonos interjú esetén pedig már a megbeszélt időpont előtt 5-10 perccel legyél zajmentes, lehetőleg zárt helyen egy pohár víz és jegyzetfüzet, toll társaságában. headset vagy jól beállított füles kényelmesebbé teszi számodra a beszélgetést. ha netán valaki más pedig épp ekkor keres, fel se vedd, adj foglalt jelzést.
2. was war ihre rolle? - ez az a kérdés, amit a legtöbbször kaptam. vagyis arra kíváncsiak, milyen szerepet, feladatot láttam el korábbi munkahelyeimen. mellébeszélésnek itt helye nincs: tételes, rövid és tiszta választ várnak. ugyan részemről ez adott, de legelőször persze kicsit hosszabban kezdtem el válaszolni rá (szokásom sajnos), ám abban a pillanatban kaptam 3 ellenőrző technikai kérdést az adott folyamattal kapcsolatban. válaszoltam rá, akkor már röviden és lényegre törően persze.
3. felkészültség - szakmai interjúknál teljesen biztos, hogy előbb-utóbb belekérdeznek szakmai terminológiába, ellenőrző, eldöntendő kérdéseket tesznek fel. teljesen egyértelmű, rossz válasz esetén megköszönik a részvételt. ez az a része egy interjúnak, amire nem lehet tökéletesen felkészülni - viszont átolvasni szakmai anyagokat, tréningeket, dokumentációkat mindig segít: mégsem ott helyben kell megszülni a választ. valamint ha nem tudod a pontos választ, még akkor is van esélyed: úgy emlékszem, hogy / arra tudok gondolni, hogy / úgy vélem logikusnak, hogy - ez is része a megoldóképességnek és bizony erre is nagyon kíváncsi minden munkaadó. elvégre fejlesztői munkakörben óhatatlanul beesik hamar olyan probléma, amit az ember még soha addig nem látott - és valahogy csak meg kell oldani.
4. jegyzetelj és kérdezz - ugyan magyar interjúkon nem szokás, sőt talán visszatetszést is kelt, német kultúrterületen igenis javasolt mindkét elem: jegyzet készítésével - legyen egy A5ös nagyságú füzet, persze teljesen üres lappal - azt jelzed, fontos számodra a cég és utólag is jól jön, hogy pontosan emlékezz, mi hangzott el lehetséges munkaadód szájából. kérdéseket feltenni csak a keleti szél országaiban és autoriter rendszerekben nem szokás, a világ bármely más részén nemcsak hogy díjazzák, de visszacsatolást is jelent, valamint közvetve megmutatja a gondolkodásmódod. pár, időben jól elhelyezett és logikus kérdéssel igencsak emelni lehet értékelésed - hiszen figyeltél.
5. követelmények (bedingungen) - itt most nem a felvételiztető, hanem a te kívánságaidra és elképzeléseidre gondolok. nagyon is jól jön, ha az ember fejében van elképzelés, milyen munkahelyet szeretne. ezért a fontos szempontjaidról - nyelvtanulás, továbbképzési lehetőségek, utazások mértéke, cafeteria, telefon, cégautó, utazási hozzájárulás, stb. - egyáltalán nem szégyen kérdezni. ez is nyilvánvalóvá teszi a felvételiztető számára, te milyen munkát keresel. és egyből választ is kapsz, tehát nem kell felesleges légvárakat és elvárásokat támasztanod, ott helyben eldöntheted, kell-e neked ez a munka vagy sem. mint ahogy a munkaadó is egyből dönthet - időt és energiát spóroltok meg mindkettőtöknek.
6. világos beszéd - nekem az az egyértelmű tapasztalatom, hogy aki magáról más képet fest interjún, mint amilyen valójában - hiányzó tudást takar el, valótlan képzésekre hivatkozik - az bizony cefetül jár. teljesen mindegy, mikor és hogyan derül ki - de bizony kiderül és nem jár vele jól az illető. a világos beszéd azonban arra is vonatkozik, hogy minden kontaktunkat (a megbeszélt) időben és a szükséges információkkal lássuk el. munkaerőpiaci tárgyalás sosem egyszerű, van benne kiszámíthatatlan elem is - egyből másképp néznek az emberre, ha megbízható, elérhető partner és nem kertel.
7. bérezés (gehält) - sose hozd fel ezt a témát (bár aki tényleg ennyire otromba fráter, az meg is érdemli), úgyis előkerül, ha szükséges és úgy álltok a tárgyalással. fejvadász egyébként tud segíteni előzetesen: egyrészt felméri a terepet már előtted, valamint számodra is tud segíteni tapasztalata alapján - egyből kiderül, milyen bérsávra számíthatsz. mind a német, mind az osztrák bérezés teljesen jól és előre kiszámítható végzett munka, tapasztalat és képzettség arányában. a bérezés - ellentétben a tajparaszt magyar szokással - nem beszédtéma az irodában, se a sörözőben, se sehol máshol. ugyanis sikeres interjú esetén a számodra felajánlott bér az esetek 90%ban az adott csoport átlagbére lesz. vagyis semmi értelme kérdezősködni, kutakodni - amúgy ezeknek a lekérdezéseknek nyoma is van minden valamirevaló informatikai rendszerben, tehát jól meg is ütöd a bokád - biztos lehetsz benne, pont az adott bérsáv közepére kerülsz. és onnan már rajtad és teljesítményeden múlik, feljebb, vagy lejjebb mozdulsz az átlaghoz képest.

azt hiszem, alaposan körbejártam a témát.
részemről még egy dolgot javaslok: érdemes összefoglaló táblázatot készíteni a fejvadászok kontaktjairól, az egyes fejvadászok által kezelt cégekről, kivel mikor beszéltél utoljára, mely cég adott pozitív választ és mely utasított el egyből (ilyen is van, semmi gond). macera egy ilyen táblázat, de sokkal átláthatóbb, épp hol tartasz az álláskeresésedben.

No comments:

Post a Comment