Friday, June 1

fennesz spielt für mich

alapvetően remek nap volt a mai: egyrészt sikerült leadni és lezárni a 2hetes kezdő időszakot, lett bankkártyám, bérletem, vettünk Zolival monitort (majdnem ugyanolyan LG-t, mint amilyet otthon hagytam, ugyanúgy zúg). majd megtalálván a Handelskai felé vezető legrövidebb utat simán elkerekeztem a Donauinsel északi sarkáig, vissza sajnos ismét szemerkélő esőben - nem megy nekem ez az időjárás előrejelzés, vagy csak nehezen itt még bécsben - és a java csak ekkor következett.
éreztem én, hogy ez az Augarten többet nyújt. nem véletlen, hogy az egyik sarkánál esténként rendszeresen több tucat lelakatolt bicaj árválkodik. persze hogy nem véletlen, hiszen itt a Thyssen-Bornemissza Augarten Contemporary (de kár, ismét beletenyereltem valamibe), azaz péntekenként zenefeszt. iszonyat ismerős volt, amit az Am Tabornál hallottam már, befordulva a Trekkel (áldom az eszem, amiért őt vettem meg, igazi paripa, kecses jószág) már zsigerben éreztem, itt bizony ma este Christian Fennesz játszik. ő az osztrák contemporary music oszlopos tagja, egyben a nemzetközileg legelismertebb és vélhetően a jelenlegi osztrák szcéna egyetlen elismerésre méltó képviselője. Ulver rajongók úgyis betéve tudják, a Shadows of the Sun negyedik számának legvégén torzít egy jókorát valami elképesztő delayjel, úgy ér véget a Vigil (remélem, ráhibáztam a számcímre is). nézzünk hát Krisztől valamit:


ugye, hogy cuki?
nos, akartam és célom volt Fennesz koncertre eljutni. komolyan. ám ha valaki azt mondja pár hónapja, hogy kissé átázva az esőtől, csatakosan, izzadtan három méterről nézem végig, hogyan játszik élőben és tekergeti a jó 16 sávos keverőjét és kis macbookján át midi kontrollerekkel hogyan kelt vagy filmzenényi zajt ugyanabból a gitárhangból, amit penget - biztos kinevetem. nagyon visszafogott, cseppet sem tömjénezteti magát, letette a gitárját és beszélt a keverős és egyben road arccal, háttérben a színpadon ott ücsörészett a család gyerkőcökkel, pár perc erejéig tűrte a feltűnő művész groupiekat és készségesen válaszolt, majd távozott egy újabb free weisse spritzerért. igen, jól olvasod, ingyen sör és fröccs a helyen, ahol eleve nincs belépő Fennesz bulijára. sírok.
úgy látszik, nagyon-nagyon kellett, hogy itt legyek most bécsben és szemernyit sem ellenkezem. sőt, egyre jobban tetszik.

No comments:

Post a Comment