Monday, May 26

fahrraddiebstahl

minden tavasszal probléma a tömeges bicajlopás. ugyan próbál az önkormányzat és a rendőrség fellépni a már üzleti szintre jutó lopások ellen - ebben kétes hírű szervezetként egy mosonmagyaróvári/pozsonyi magyar-szlovák vegyesfelvágott is lebukott, akik több furgonnal naponta (!!) vittek ki órákon belül flexszel levágott drótszamarakat - és külön tájékoztatókat állítanak össze; ámde a probléma egyik fő forrása az osztrákok tunyasága. ezt az alábbi képpel szemlélteném:

ugye, hogy nem egy matekfeladvány elkötni ezt a bicajt? simán megéri egy elsőkerék árát. és ez nem csak efféle városi bicajokon fordul elő - láttam már cérnasodrony lakatot €2000es triál gépen is, hasonlóan elhelyezve.

ezzel nem szeretném erősíteni a bicaj-eltulajdonító iparágat, sőt. sajnos mindkét szomszédomnak ellopták a bringáját - az enyém mellől - így beszélgetések során kiderült, hogy épp nem kötötték le, mert minek. épp alkoholgőzös éjszaka után csak letették, rá sem zárták a lakatot. mindkét srác ugyanúgy járt. jelzem, most már durvább zárat szerelnek fel, mint ami nekem van, tehát tanulékonyak. de zárni nem csak bécsben kell:

2 comments:

  1. TUdom, hogy demagóg, meg öncélú magamutogatás, de ugyanezt a célcsoport pécézte ki Tomcat és gárdája. Ha más nem, akkor 2 sorozatnyi érdekes arc kijött a sorozatból, na meg a spybike nevű tool, ami annyira jó, mint más gps-műhold alapú megoldások... más kérdés, hogy egy cangábaban nem feltétlen számítani ilyenre

    ReplyDelete
  2. azért Tomcatnél megjelent a weisser zahn (ha érted mire gondolok :)) de tény, spybike itt is pillanatok alatt kimutatná az összes újrahasznosító láncot

    ReplyDelete