indokolatlan összegzés

akarva-akaratlanul elgondolkodtató volt a puszta tény, hogy 3 év után újra hosszabbítanom kellett albérletem. 3 év már nem rövid idő és rajtam is nyomot hagyott. nem célom nekrológot készíteni, ám néhány gondolat csak végigszalad ekkor az agyamon. elsősorban ami számít és meghatározó a munkám és megélhetésem. szerencsére e téren nem panaszkodhatom, a következő 3-5 évben egész komoly mennyiségű feladat vár rám és munkahelyi kis csoportunkra. szakmailag nagyon érdekes és hosszú távon is izgalmas lesz ez az idő és ahogy az elmúlt 2 évben is, ezután is igyekszem tanulni belőle. azt azért megfigyeltem magamon, hogy óriási megfelelési kényszer már nincs rajtam és bizony, valamilyen szinten engem is kell érdekeljen egy feladat, hogy teljesen tökéletesen megoldjam. azt hiszem, ez egy külföldi állástól, lehetőségektől független érzés bennem: egész biztosan nincs kedvem 50évesen is multinacionális környezetben és pénzügyekkel vagy informatikával foglalkozni: mindenképp valami saját vállalkozást vagy üzletet szeretnék űzni. de ez egyrészt még odébb van és addig még bőven meg kell teremteni a lehetőségét, hogy különösebb kockázat nélkül tudjak befektetni. visszatérve a jelenhez: ugyan kipróbáltam magam tanácsadói munkakörben, de nekem a belső, in-house fejlődési lehetőség való igazán. eleve nem vagyok egy túl gyors ember és sokkal előrébb jutok, ha biztos és állandó környezet vesz kerül.

zenéléssel meg egy egész érdekes keringőt lejtettünk az elmúlt 3 évben. hamar eltelt az első pár hónap, amikor bőven volt más, sokkal fontosabb dolgom és gondolatom, mintsem zenéléssel törődnöm. utána egy jó fél éves munkám alatt még szabadidőm nagy része is elillant. nem kifogásképp, de új motivációt és irányokat is kellett találjak magamnak, mivel a megszokott és évek óta cipelt dolgaim már nem villanyoztak fel. így cseréltem le komplett cuccaim 3 év alatt és most egy teljesen más eszközparkkal másfelé is igyekszem, mint korábban. valahogy úgy alakult, hogy míg egy volt zenekarom alszik, addig más alvók épp mostanában keltek fel egész más köntösben. ugyan lenne mit fejleszteni még játékomon, de attól tartok, ennél sokkal jobb már nem lesz így ebből kell kihoznom azt, amit még lehetséges. ötletem pedig van ám a hosszú távon űzhető egyéni projektre és bizony itt csak saját magamtól függ, meddig és milyen előre jutok el. annak örülök nagyon, hogy kortól és stílustól függetlenül mindenkinek tetszik, amit művelek. nem utolsósorban nekem is.

Bécs pedig elképesztő mód tetszik. nagyon szeretem azt a nyugalmat, amit legtöbb részén áraszt. ugyan továbbra is bennem motoszkál a skandináv kisördög (nem hiszem, hogy ez valaha elmúlna) viszont akár az 5-6 évvel ezelőtti helyzethez és állapotokhoz képest is sok változott Svédországban, illetve Ausztriában is. mivel szakterületemen viszonylag kevés és szűk lehetőség adódna északon - mindenképp periféria és előbb-utóbb leszakadás a legutóbbi fejlesztésektől és tréningekről - így német nyelvterületen belül érdemes olyan helyet találni, ahol szívesen tölt el időt az ember. nos, Bécs tulajdonképp bármilyen feltételrendszernek eleget tesz. nem magasztalom tovább, de nagyon sokat köszönhetek már most az itt töltött időnek. rendszeres megkapom a kérdést, hogy meddig és milyen módon tervezek még külföldön maradni. ezt pláne az első évben nem volt egyszerű érzelmi túlfűtöttség nélkül megválaszolnom, azóta szerencsére jóval árnyaltabban látok helyzeteket és lehetőségeket. egyáltalán nem tervezem a visszaköltözést, se rövid, se hosszú, se semmilyen ideig. szakmailag és munka szempontból is komoly visszalépés lenne. természetesen anyagilag is, de ha eddig nem lett volna nyilvánvaló, számomra nem az anyagi szempont a döntő. ha ez számítana első helyen és legfontosabban, már régóta Sanghajban vagy Hongkongban lennék. jómagam már 2007 óta árgus szemekkel figyelem és figyeltem a külföldi lehetőségeket és tulajdonképp sokáig vártam, mire 2012ben elköltöztem. tehát függetlenül az elmúlt tíz évben történt magyar és európai változásoktól, elodázhatatlanul megtörtént volna. abban teljesen biztos vagyok, hogy a 2010 és pláne a 2014 utáni magyar légkörben egyáltalán nem akarok élni, egyszerűen rosszul érzem magam ebben a közegben. azt is fájdalmas látni, mennyi szerencsétlen ember próbál kapaszkodni valami szabályrendszerbe, amiről a legtöbb esetben kiderül: iszonyat átverés. sajnos amíg a magyar választók zöme fejben nem tanul és nem okosabb, ugyanaz a sötétség köszönt vissza még jópárszor - nem saját, de sosem volt ennyire időszerű: magyar seggbe magyar lófaszt!

egyszer találkoztam a mitteleuropäer kifejezéssel jó tizenöt éve és ugyan értettem, de nem pontosan fogtam fel, miért is fontos hangsúlyozni a jelzőt. mára érteni vélem és úgy gondolom, rám is ez a leírás igaz. roppantul szeretem a cseh tájat, a kis sörfőzdéket, az Alpokat és a magashegyi túrázást, bicajozást városban és vidéken egyaránt, valamint hogy Európán belül szinte minden ország kétórás repüléssel elérhető. bár magyarnak születtem, alapvetően európainak tartom magamnak. és nagyon nem nézem jó szemmel, hogy mások akarnak dönteni sorsom felől - nem, nem kérek belőle. magam eldöntöm, mihez kezdek és nem várok más segítségére. nincs is más: tovább a végtelen felé!