iszonyat régen nem jártam focipálya közelében és ennek nyomós oka van: szerencsétlen vagyok kapusként, játékosként meg kétballábas és rohanni sem tudok tíz perc után. ennek ellenére a hollandok szervezte kispályás focin örömmel vettem részt. tényleg pazar volt, bár mindig ottmaradtam a kapuban némi idő után. azt hiszem, mindenki csatár szeretne lenni és ez ösztönös. bal csuklóm bánja ezt most kissé, az egyik fiatal talentum roppant imponálni akart a hölgyeknek és pár pillanatra elfelejtette az örömfoci fogalmát.
ezzel csak az a gond, hogy tényleg el kell kezdenem gyakorolni a paradiselost dalokat végre hétvégétől. amúgy sem egyszerű az as i die kiállása drop d-re hangolva, így viszont pontosan olyan csuklóval gyakorolhatom, ami egy jó órányi koncert után áll össze, többek között egy mozdonyszerűen végigvitt once solemnnek köszönhetően.
No comments:
Post a Comment