reggel a magyar híreket olvasgatva – sajnos még szokásom néha ezt tenni, bár nagyon le kéne róla szoknom saját érdekemben is – erősen elgondolkoztam, hogy 1989et (vagy hogy a jelen pillanatban bíboros trubadúrt idézzem, 1984et) írunk-e ismét. és eszembe jutott egy fiatal srác a Hősök terén is, aki az oroszok kivonulását sürgette.
nagyon örülök, hogy eljöttem onnan és semmi kedvem visszatérni, ezt komolyan mondom. a tegnapi és mai nap pedig csak újfent megerősített eme elhatározásomban: egyszerűen tragikus, ami a szerencsétlen kis nyeszlett rántotthúsföldön (aka schnitz'lland) történik. egyrészt amíg ilyen módon meg lehet alázni többmillió embert és senki sem megy ki az utcára - persze féltve saját és családja biztonságát - addig egész biztos nem lesz semmilyen változás. másrészt az is kiderült pontosan, hogy nem is igényel a világ ezen fele bárminemű változást. pontosan megelégszenek azzal, ha a 30 évvel ezelőtti reflexek működnek. kicsit rosszabbul ugyan, mint akkor, de nem számít, hiszen a mi narancsunk.
úgy vélem, ha valaki még gondolkozik a távozáson, akkor most van az a pont, amikor elindul. és úgy látom, mostantól kezdve már időt veszít az, aki marad. mint ahogy írtam korábban is, nagyon felnézek azon barátaimra és ismerőseimre, akik még látnak esélyt és próbálkoznak, kitartanak - ők tényleg emberfeletti terhet vesznek magukra. kár, hogy a világon sehol máshol sem tartják ezt nyilván, de egyre több helyen jóval gondtalanabbul, könnyebben és egészségesebben élhet az ember. nemcsak Európán belül, olyan országokban is, amiről 30 éve még úgy tanították, hogy harmadik világ, a fejlődő országok közé tartozik.
az újra megalakuló régivágású ellenzékben, az országot évtizedekre ismét orosz befolyás alá helyező kormányban, az utcán ételosztásra várókat elkergető és hajléktalanokat bűnözővé nyilvánító fővárosi vezetésben mind-mind ott van az igény az autoriter, tekintélyelvű és despota hatalommal való visszaélésre és gyakorlásra. és ez a zsarnokság, ez a szellem avászkodik be a mindennapokba, a főnök ezért akkora szemét és kérdez bele minden apró részletbe, a munkafázis utolsó szegletébe is, holott egyáltalán nem ez lenne a feladata hanem a vezetés és szervezés, ez veszi el a társadalmi egyenlőség és összetartás eszméjét, hogy aztán mindenki még jobban fejét a homokba dugva csak hajtsa a mókuskereket tovább. számomra a növekvő társadalmi olló, a leszakadók és a közömbösek milliói aggasztanak igazán - ebből tényleg semmi jó sem származik és tényleg szóltam, sőt szólok.
ugyan nem időszerű a kérdés esetemben, de úgy gondolom, mindenki jobb esélyt szeretne utódjainak. én úgy látom, ebből a szempontból a magyar ugar nem hogy esélyt ad, de elvesz és már nem csak a következő, de az az utáni generációtól is. ennek okán most fejtettem ki a világlátás-otthonkeresés vagy tűrés-maradás kérdéskörben a véleményem és úgy gondolom, innentől kezdve nem is érdemes már hasonlítani. mert egyszerűen nincs mit, a szakadás már kézzelfogható: pénzben, agyakban, tehetségben, esélyekben, környezetvédelemben (bár igaz, ez olyan országban, ahol 10-15 éves használt autókat importálnak, ez a kérdés eleve elméleti), egészség-megőrzésben, (nyelv)oktatásban és nyugdíjrendszerben. nem tudom, van-e olyan állami feladat még, amit kihagytam - ó igen, honvédelem. de talán ez is akkora magaslabda, hogy nem boncolom.
szóval a helyzet tényleg annyira elkeserítő, hogy már nem is kívánok beszélni róla. aki még küzd, kitartást kívánok, egyébként viszlát és kösz a halakat!
No comments:
Post a Comment