épp lengyelek utaznak mellettem. szerencsére az alapvető kifejezéseket és mondatokat már szinte bármilyen szláv nyelven értem - visszahozom az oroszt is előbb-utóbb, egyre fontosabb nyelv bécsben is - és bizony az épp szódominóval játszó társaság viccelődött az útlevelüket kérő osztrák kalauzzal. megj: az ipse, látva magyar jegyemet, egyből magyarul köszönt. mindössze nem volt benne biztos, hogy a társaság nem-e szerb, de ekkor feketén-fehéren kiderült, hogy a jelenkori reczpospolyta polgárai és épp pestre tartanak.
hegyeshalom után érkezik a magyar kaller, nem kér útlevelet, picit körülményesen kezel, de tisztelettudóan el. és nem telik el tíz perc, a buzgó kollegina ismét kéri a jegyeket. első ocsúdás után pár perccel pedig 160ról - ki gondolná, hogy a wien-győr szakaszon fejlesztették ki azt az európai vonatbiztonsági és kezelési rendszert, amit azóta a kontinens jelentős része átvett - álló helyzetre fékezett a szerelvény. igen, ugyanannál az ibrányi átjárónál, ahol másfél hónapja égett ki egy öbb mozdony egy remek helyzetfelismeréssel bíró sofőrnek és a gyorsan reagáló (értsd: sehogy) magyar rendőrségnek köszönhetően.
gecire tép már az a keleti szél, fiúk; elég lesz.
No comments:
Post a Comment